Bemutatkozás

Czakó Tamás vagyok a Czakó Birtok borásza. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, Gödöllőn végeztem mezőgazdasági mérnök alapszakon, majd ugyanitt növényorvos mesterszakon.

A szőlő művelést és bor készítést 2020-ban kezdtem, családi szőlő ültetvényünkön. 2022-ben megvásároltuk a szomszédos ültetvényt, így bővültek a fajták, és már pincével is rendelkeztünk. 2023-ban 900 tőke szőlőt telepítettünk, három különböző fajtát. Jelenleg közel egy hektáron termesztünk szőlőt és ebből készítjük borainkat. Első kereskedelmi forgalomba hozott tételeink 2024-ben készültek.

A szőlőművelés és a borászat tekintetében is a természetes értékeket helyezzük előtérbe. Minden munkát saját kezűleg végzünk a szőlőben, a metszést, kapálást, zöld munkákat és természetesen a szüretet is. Ezek a munkák során óriási segítséget kapok a családomtól és barátaimtól, tehát bátran kijelenthetem, hogy borainkban benne van a család szeretete, és a barátok összetartó ereje. A bor készítésnél pedig a megfelelő szüreti időpont megválasztásra helyezzük a hangsúlyt.

Rólunk